Rólunk

Hogy vagyunk mostanában?

Beszélgetés Szendefi Zsófival – Illathozó

Kérlek mutatkozz be pár szóban, mi az amit szívesen elmondanál magadról?

Szendefi Zsófi vagyok, az olvasók inkább az Illathozó miatt ismerhetnek. Kozmetikusnak tanulok, és közben hobbimat fejlesztgetem, a kozmetikum készítést, erről szól az Illathozó. Jelenleg szappant, szilárd sampont, ajakápolót, fürdőbombát, szilárd fogkrémet, szilárd parfümöt, fürdőpralinét készítek, de sok ötlet van még a tarsolyomban. Későbbiekben szeretném ezt a két szakmát összekötni, hogy mindkettőt a hivatásomnak mondhassam. Nem csak úgy érzem, de tapasztalom is, hogy mindig kapok ezekhez föntről egy kis lelki támogatást, egy segítőt, vagy épp egy pici útbaigazítást, így biztos vagyok benne, hogy elérem ezt a célomat, remélem minél hamarabb.

Szendefi Zsófi – Illathozó

Hetek, hónapok teltek el úgy, hogy önként, aki csak tehette, visszahúzódott az otthonába. Neked mi volt a legnagyobb váltás ebben?

Én kertes házban élek a családommal, ilyen szempontból szerencsésnek érzem magam, márciusban nagyon sok időt töltöttem kint a kertben. Viszont a hétköznapjainkba nem igazán érzékeltem változást, mert nálunk mindenki ugyanúgy bejárt dolgozni. Nekem két hónapig online voltak az óráim, ezt mondhatnám a legnagyobb váltásnak. Az időnket leginkább a kert rendbetételével és lakásfelújítással töltöttük, amivel rengeteget haladtunk, hogy egy kicsivel többet lehettünk itthon.

Hogy vagy? Hogy viseled a helyzetet? Hozott-e ez a visszavonulás valami olyan lehetőséget az életedbe amivel eddig nem éltél? Hozott-e valami újat aminek örülsz? Vagy amit értékelsz?

Anyukámmal megint volt időnk együtt szappant főzni, együtt ötletelgetni, hogy még milyen illatokat és összetevőket kombináljunk. Sok izgalmas kompozíciónk született.

Egyik nap elmentünk az utcánk végén elterülő erdőbe, és növényeket gyűjtöttünk a szappanokba. Szedtünk akácvirágot, lenvirágot, fenyőágakat, és még sok más szépséget. Hihetetlen, mennyi minden terem körülöttünk, és ebből alig veszünk észre valamit.

A visszavonulás alatt sikerült rávennem magam a rendszeres(ebb) mozgásra, így minden nap beiktattam egy minimum fél órás tornát is. Egyre több tervem van, hogy még milyen kozmetikumokat kísérleteznék ki, a receptek nagyjából már megvannak, már csak az elkészítésre várnak. Ilyen például a szilárd dezodor és az arcradír tömb. Egy kicsit elnyújtózkodtam a fürdőszobából, és ki szeretném próbálni a szilárd mosogatótömb elkészítését is.

Ebben a három hónapban még inkább felértékelődött bennem a barátaimmal és a párommal együtt töltött idő. Nagyon hiányoztak a kontakt óráim, és a csoporttársaim is.

Mi az amin szívesen változtatnál, ha ismét beindul az élet? Mit vársz nagyon?

Nagyon nincs olyan, amin változtatnék. Inkább szeretném megtartani azokat a szokásaimat, amiket ezalatt a pár hónap alatt alakítottam ki, és elengedni azokat a dolgokat, amik nem visznek előre.

Mivel jönnél újra az Egy helyre?

Az Egy hely is hiányzott, sokszor gondoltam rá az itthon töltött napjaim alatt. Szeretnék megint táncolni Sacival, papírcsillagokat hajtani Szilvával, Esztivel nemezelni valami szépet, és persze Gizóval alkotni. És természetesen én is szeretnék műhelymunkát tartani. A fenntarthatósági napnak kezd kialakulni a váza, és még be kell pótolnunk Judittal egy testvaj és szappantartó készítést. És már nagyon rég fürdőbombáztunk is.

Szendefi Zsófi elérhetőségei: https://www.facebook.com/illathozo/
https://instagram.com/illathozo?igshid=1s7n35yoana5c

Leave a Reply